2015. május 30., szombat

Búcsú

Most mit csináljak?Megcsókolt én meg vissza és most meg bele kell mondanom a szemébe hogy elmegyek.Hogy mondjam el?Csak úgy dobjam oda?Komolyan mondom egy érzéktelen barom vagyok.De a csók olyan csodálatos volt.Mondanom kell valamit, kifutok az időből.
-Damon?El kell mondanom valamit.-vettem egy nagy levegőt.
-Elmegyek Mystic Fallsból.
-Ugye te most viccelsz velem?
-Nem ez az igazság elmegyek, én annyira sajnálom nem kellett volna megtörténnie annak a csóknak, és akkor nem lenne ilyen nehéz.-jöttek a régi ismerősök a könnyek.
-Igazad van.......nem kellet volna megtörténnie.-nyelt egy nagyot.
-Damon én tényleg szeretlek de el kell mennem csak így menthettem meg apát.-közbe vissza tértünk a házhoz.
-Biztos van más megoldás is.
-Nincs hidd el én már mindenre gondoltam de ugyan az jön ki valaki meghal.-már az ajtónál álltunk.
-Én elfogadom, csak ne menj el.
-Nem nem lehetek ennyire önző, sajnálom mennem kell.-sóhajtottam egy nagyot és megfordultam.
-Jó de végszónak mondhatok valamit?-kérdezte.
-Persze.-suttogtam egy hatalmas gombóccal a torkomban.
-Néha igazán utállak.-és becsapta az ajtót.Szuper csak én vagyok ilyen szerencsétlen, végre megcsókolnak és én elmegyek.Tárcsáztam Emily számát és már jött is értem.
-Szia siessünk biztos mindjárt itt lesz Klaus.-ültem a be a kocsiba kisírt szemekkel.
-Várjunk Molly nézz ide, te sírtál mit csinált megint ez a barom esküszöm bemegyek és megverem.
-Felesleges mert mondhatni én bántottam saját magamat.
-Miről beszélsz?
-Megcsókolt Emily........és én meg utána a szemébe mondtam hogy elhagyom Mystic Fallsot.
-Hogy micsoda?Megcsókolt?
-Igen mert elakarta mondani hogy ő egy vámpír és...-Várjunk csak hogy mi?-kérdezte Emily.
-Igen ő vámpír és léteznek de most nem ez a lényeg hogy el akarta mondani én meg mondtam hogy tudom és megkérdezte hogy nem e félek tőle, és én mondtam hogy mástól sokkal jobban félek és megcsókolt.-közbe megérkeztünk Elena házához, mivel beszélni akarok még Jeremyvel.Bekopogtam és Elena nyitott ajtót.
-Szia Molly, várjunk csak mi a baj?
-Jeremy itthon van?-erre a kérdésre pont lejött.
-Úristen Molly, hol voltál?-és átölelt.
-Hosszú történet....csak elbúcsúznék.
-Mi miért?Hova mész?-láttam az aggodalmat az arcán.
-Az mindegy csak el kell mennem, és nem tudom mikor jövök vissza.
-Nagyon sajnálom hogy ezt mondom de légyszíves ne keress egyáltalán, jobb lesz úgy mindenkinek.
-Nem nem mehetsz így el jövök veled.
-Mi a probléma ezzel?Csak felejts el és kész.-ezután kaptam egy üzenetet és tudtam hogy eljött az idő, mennem kell.
-Sajnálom mennem kell.-sarkon fordultam és kirohantam Emily kocsijáig.
-Menjünk mindjárt ide ér.-becsaptam a kocsi ajtót.Mire odaértünk a házhoz Klaus már az ajtó előtt állt.
-Na végre azt hittem megint utánad kell mennem.
-Ne aggódj itt vagyok bemegyek a cuccomért és mehetünk.-Emily segített kihozni és a legrosszabb rész jött el kellet búcsúznom.
-Figyelj én itt maradok és váni foglak.-Ha visszajössz akkor elmegyünk moziba.-mosolygott könnyes szemekkel.
-Oké én veszem majd a popcornt.-mondtam mosolyogva.
-Mennem kell majd találkozunk, hívjál.-elköszöntem és elhajtottunk a kocsival és meg se állunk New Orleansig.
-Klaus?Miért kellek neked igazából?-törtem meg a csendet.
-Azért mert anyukád is boszorkány volt és te is erős vagy és kell nekem egy Jhonson boszi.Elviszlek egy baráthoz aki segíteni fog fejlődni és utána te segítesz nekem.
-Nem az kizárt dolog hogy neked segítsek.
-Pedig az lesz.
-Nem nem fogom engedni.....-és támadt egy ötletem.-Hacsak van egy ajánlatom.
-Hallgatlak.-közbe gúnyos mosolyra húzta a száját.
-Elfogadom és segítek neked ha apát elengeded.
-És honnan tudjam hogy nem fog megszöktetni vagy másképp nem fogja elfogadni hogy ő elmegy te meg velem maradsz.
-Ezért megfogod igézni.Az maradjon meg benne hogy elrabolták és hogy én maradok de haza megy, és pár napig legyen bűntudata aztán keresse fel Julietet legyenek boldogot és az legyen benne hogy egyszer visszamegyek.-pár percig Klaus gondolkozott aztán belement.Nagyon fáradt voltam rég nem aludtam, ezért az egész utat végig aludtam.

Arra ébredtem hogy valaki becsapta a kocsi ajtót, és kirángat a kocsiból.
-Hé finomabban is lehetne és tudok magamtól is menni.
-Bocsi királylány.
-Ne nevezz királylánynak mert akkorát behúzok.....-Molly ne fenyegesd a tanárodat.-kiabált hozzánk Klaus.
-Várjunk te vagy a Jhonson boszi?
-Igen hercegem.-forgattam meg a szememet.
-Király én Kai vagyok.
-Klaus mikor láthatom apát?-mentem oda hozzá a kanapéhoz.
-Kai oda kísér és este meg elmehet.-apa egy pincében volt nagyon szörnyű volt így látni sebek voltak az arcán, az orra vérzett nagyon sajnáltam.
-Jézusom apa jól vagy?-odarohantam hozzá.
-Molly.....te vagy az?-nagyon le volt gyengülve.
-Igen itt vagyok, minden jobb lesz ígérem.
-Elég erős jól bírta a varázslataimat.-szólt bele Kai.
-Várjunk, ezt te csináltad vele?
-Igen kellett valamin gyakorolni.-ezt úgy mondta mintha ez normális lenne.
-Mindjárt én is gyakorlok rajtad.-beakartam neki egyet húzni de megfogta a kezem.
-Még sokat kell gyakorolnod.-közben gúnyosan mosolygott, utána fölment.Körbe jártam a házat, kiválasztottam az egyik szobát és kipakoltam a cuccokat.Mire kész lettem elfáradtam ezért bedőltem az ágyba és tárcsáztam Emily számát.
-Na milyen a fogságod?
-Neked is szia, Emily.-Figyelj alkut kötöttem Klaussal.
-Na erre kíváncsi vagyok, hallgatlak.-elmondtam mindent elejétől a végéig.Emily az egészet csöndesen végig hallgatta.
*





Már rég nincs a mindennapjaimban, már fél éve hogy láttam.A felejtés édes-keserű ízét érzem, nem mindig gondolok már rá.De mikor igen... az akkor úgy érint mint egy villámcsapás: ezredmásodpercek alatt végigfut a csókunk a fejemben, ez pedig súlyos fájdalom nekem.
Fél év, fél éve hogy nem láttam az apámat, fél éve hogy nem beszéltem a legjobb barátnőmmel, és fél éve annak hogy nem láttam.Már fél éve annak hogy New Orleansban vagyok, igaz az erőm hatalmasat nőtt, de akkor is hiányzik Mystic Falls.De egy valami jó dolog is történt Kai-val úgy mond össze jöttem.
Reggel van, a nap sugara pont a szemembe süt, nagyon szép idő van.Mellettem fekszik szétterülve Kai, komolyan mondom rosszabb mint én alvás közben.Hagytam hagy aludjon én halkan fölöltöztem, és mentem le a konyhába reggelizni, de a falnál megálltam mert Klaus telefonált és érdekesen hangzott.
Látszott rajta hogy ideges, de azért halkan beszélt, szóval nem hallottam semmit.Egy olyan öt perc múlva lerakta én meg előléptem a fal mögül, és magabiztosan elindultam a gabonapehely felé, és úgy tettem mintha nem hallottam volna semmit, ami igaz is volt.Egyszerre csak Klaus a hátam mögött termett és belesúgott a fülembe.
-Nagyon szép rajtad ez a ruha.-a leheletét éreztem a nyakamnál.Nagyot nyeltem és válaszoltam.
-Köszönöm.-ez a magabiztosság gyorsan elment.
-Kai még alszik?-kérdezte.
-Igen....-de ekkor meghallottam hogy jön le a lépcsőn.-Vagyis nem.-Klaus elment mögülem és már megtudtam fordulni.
-Szia, Molly.-kaptam egy forró reggeli csókot tőle és utána nekikezdtünk a reggelinek.
-Molly van egy hírem számodra.-ült le hozzánk Klaus.
-Hallgatlak.-érdekes nagyon ritka hogy nekem mond valamilyen hírt.
-Haza engedlek, és Kai is veled megy.-mondta szárazan Klaus.Ekkor sugárban kiköptem a tejet a számból egyenesen Kaira.
-Hogy mi?
-Tessék itt a telefonod, a kocsikulcs és szép utat.-mindent oda dobott az asztalra és elviharzott valahova.Én lesokkolva ültem az asztalnál, Kai meg törölte le magáról a tejet.
-Te ezt tudtad?-kérdeztem egy perc néma csönd után.
-Nem hidd el engem is meglepett, a dolog, de hát ezt akartad nem?
-De hát nem gondoltam hogy ilyen könnyű lesz.
-Én se értem Klaus hirtelen cselekvését, de hát akkor menjünk föl én átöltözök te meg addig bepakolsz.
-Jó oké, már alig várom hogy elmenjünk innen.
-De akár segíthetsz is átöltözni.-kacsintott rám.
-Sajnálom kicsim de inkább pakolok.-adtam neki egy puszit és rohantam föl a szobámba hogy bepakoljak.
*

Mindjárt megérkezünk, igazából félelem is volt bennem, mivel ki tudja mi történt fél év alatt.Nem hívtam föl senkit hogy haza megyek inkább legyen meglepetés.Kai vezettet helyettem látta hogy nem vagyok olyan állapotban.Egyenesen a házunkhoz mentünk, megkértem Kait hogy maradjon egy kicsit a kocsiban amíg nem szólók.
Remegő kézzel csöngettem be és apa nyitott nekem ajtót mosolyogva kezében egy üveg borral.Amint meglátott az egész üveg vörösbor a padlón landolt, és a mosolya lefagyott.Nem szólalt meg csak szorosan magához ölelt és egy könnycsepp jelent meg a szemében.Soha nem láttam apát sírni, mindig erősnek mutatta magát.Apa háta mögött mosolygott Julie az ö szemében is láttam a könnyeket.
-Molly, én azt hittem soha nem látlak viszont.-szólalt meg apa.
-De most itt vagyok.-apa elengedett és invitált be.
-Szívesen, bejönnék meg sokat kéne beszélnünk, de meg kell keresnem Emilyt.
-Igazad van, akkor csinálok vacsorát és jöjjön Emily is.
-Oké köszönöm apa.-még egyszer megöleltem és újra szálltam be a kocsiba.
Emilyt nem találtuk sehol, és a telefonja is ki volt kapcsolva, szóval indultam ahhoz az emberhez aki a legjobban hiányzott.Tudom nem szabadna mert én most Kai-val vagyok de hát muszáj újra látnom.Kai megint maradt a kocsiban én meg kopogtam be az ajtón de nem nyitotta ki senki ezért beengedtem saját magam, de nem kellet volna.